LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK
Csütörtök
Itt vagyunk a Kalahári sivatagban, velem szemben két méterre egy busman kisgyerek pisil és közben azt a főtt krumplit eszi, amit Bódi Margó főzött.
Mellettem Fiala János kezdi értelmezni a szabadsághoz való viszonyát. A beszélgetőpartnere egy bölcsészkart végzett kollegám, és pontosan tudom, hogy ezek itt egy ideig el fognak vitatkozgatni. Teljesen feleslegesen.
Eléggé abszurd.
Ezek – már ezen összekülönböztek. „Hogyan lehet emberekre ezt a szót használni, hogy ezek?” – mordult fel Fiala. (A busmanokról volt szó.) Nem akartam beleszólni a beszélgetésükbe, hogy mutató névmásként simán lehet használni azt, hogy „ezek”. Még a preszkriptív grammatika szerint is, a deszkriptívről nem is beszélve. Korábban néha kifejezetten sportot űztem abból, hogy veszekedésbe torkolló vitákat generáltam, de aztán rájöttem, hogy az élet sokkal szebb és rövidebb annál, hogy ilyen felesleges dolgokra pazaroljuk. Nem beszélve arról, hogy Fiala János szerint – mint azt a kollegámnak elmondta – mi a rossz oldalon állunk (vagyis igazunk sosem lehet).
Ha nem is szóltam bele én az ő beszélgetésükbe, Fiala János megtette, amikor Fekete Lacival beszélgettem a bulvár médiáról.
A kollegám addigra már elment vacsorázni, Fiala János a tűzzel és a busmanokkal szemben, nekünk viszont háttal ült, mi álltunk, és láttam, hogy figyeli a beszélgetésünket. Az volt az érzésem, hogy feszülten várja a pillanatot, amikor belém köthet. Aztán amikor fogást talált, úgy pattant fel a porckorong sérvével együtt, mint a nikkelbolha.
Ő a fentieket persze kikérné magának, de ez így volt – vagy legalábbis én így kódoltam. Az persze más kérdés, hogy én az én szememmel láttam.
Egyébként engem meg az egész nem érdekel, elvégre itt vagyunk a Kalahári sivatagban, ahol naplemente után nem ajánlatos egyedül sétálgatni – mert kérem szépen ez nem a Nagykörút, és a sötétből bármikor felbukkanhat egy oroszlán. Annak meg hiába mondanám, hogy figyelj haver, nyolcezer kilométerre innen egy távoli rokonoddal, név szerint Macskosz nevű sziámi-perzsa keverék kandúrral nagyon jó barátságban vagyok, és már csak erre való tekintettel se egyél már meg. A kalahári oroszlánja se értené, hogy mit magyarázok. Ő csak azt tudná, hogy két oldalon állunk, és teljesen feleslegesen bizonygatnám neki, hogy én igenis a macskák oldalán vagyok.
Péntek
Még mindig a sivatagban – és akkora eső esett ma délután, hogy csak ültem, és néztem ki a fejemből az RTL Klubos esőkabátomban. A busmanok is fáznak, az egyik kapott egy farmerdzsekit valamelyik szerkesztőtől. Elég vicces.
Vasárnap
Tegnap elindultunk reggel a Kalaháriba Gaborone-ba, a sztárok pedig a Magkadigadi elnevezésű sósivatagba. Míg a sztárok kalandoroztak, nekünk is kijutott a jóból..
Mint az közismert, a Kalahári sivatag, Gaborone (ejtsd: ghaburún) pedig főváros, a kettő között 800 km van. Ezt a távolságot terepjárókkal tettünk meg. Délután az egyik terepjáró megsemmisült, botswanai illetőségű sofőrje azóta gerincsérülésekkel kórházban fekszik, további részletek az állapotáról nem ismeretesek. A másik terepjáró csak defektet kapott, amúgy mindenki rendben.
Útközben megálltunk egy SPAR-ban (komolyan, van SPAR), és amikor rájöttem, hogy szombat délután már senki nem vált pénzt, majdnem sírva fakadtam, annyira szerettem volna venni némi csokoládét, de aztán az egyik vágó megkönyörült rajtam, és adott botswan pulát, én meg neki dollárt. Aztán rájöttem, hogy az egész szuperhipermarketben mindösszesen kétféle táblás csoki közül lehet választani. Választottam. Azóta azt eszem.
Este a Gaborone Sun elnevezésű négycsillagos hotelben szálltunk meg, és a vízöblítéses WC és a meleg víz olyannyira kárpótolt a 800 km-es tripért, hogy egyáltalán nem lázadoztam a tusolófüggönyön talált száradt orrváladék láttán, amit egy korábbi szállóvendég hagyott ott.
A szállodából reggel lenyúltam egy hófehér törölközőt, és egyáltalán nem szégyellem magam emiatt. Túlélésre játszom én is: még öt napig valamibe törölközni kell, és már minden cuccom rohad a kosztól konkrétan.
Hétfő
www.mokolodi.com – itt vagyunk most. Ez valami game reserve, azaz kis nemzeti park Gaborone-tól annyira, mint Pesthez Vecsés.
A game reserve-be történt belépéskor megakadt a szemem egy táblán, amire azt írták, hogy nem vállalnak felelősséget azért, ha a látogató meghal, mert az itt élő vadállatok (gepárd, hiéna, stb.) nem tartották szimpatikusnak. Annyira élvezem! Komolyan! A kígyós ember is megérkezett (akit megharapott a puffogó vipera még az Okawangónál), és ez se jelent jót. Hozott is egy kis pythont, Pétert, akit egy kicsit fogdostam is. Péter egyébként látható lesz a tévében, ahogy a sztárok szadizzák szegényt. Rakosgatni kellett szerencsétlent ide-oda. Miközben néztem, azt hittem, Peti kimúlik, de túlélte.
A sztárok egyébként egy itató partján vertek tábort. Sátruk nincs, csak szúnyoghálójuk, muhaha. Az itató túlpartjára járnak orrszarvúak és sötétedés után ott randalíroznak a majmok is. Többek szerint feketék, és nagyobbak, mint a páviánok, és félelmetesek – és mivel ez a szituáció, kitalálták, hogy éjjelente őrt fognak állni. Tényleg nem akarom a bátorságukat kétségbe vonni, de azért kíváncsi lennék, mit tennének az őrök egy összehangolt pávián horda támadása esetén…
A mi táborunk egy hegy oldalában van, ami hemzseg a fekete skorpióktól. Ez a gyilkos fajta, a Kalaháriban a két-hét-kórházos fajtával találkoztam naponta. Így az előbb, amikor összefutottam eggyel, rögtön rádobtam egy követ, hogy haljon meg.
Sajnálom, de ez itt most a túlélésről szólt. Egyébként meg leégtem már megint. Vörös vagyok, mint a rák.
Kedd
Az egyik szerkesztő éppen a kisfiával beszélget telefonon. Ezt mondja:
- Nincs fürdőszobánk. A sátorhoz van csatolva egy elkerített rész, ott a wc is. És néha, miközben kakilsz a wc-n, négy darab 30 centis ezerlábú jön feléd.
- Nem, nem bántanak, de akkor is. Meg képzeld el, elkezdesz kakilni, és kitör a vihar. Egyébként mi volt ma az iskolában?
Ilyen a feeling. Egyébként minden rendben.
Ma délelőtt valami skanzenbe mentünk, ahol hüllőket fogdostak (lásd tévé este), aztán jött a tusolás. Én meg szerintem leégtem már másodjára a napon.
Délután pedig Kozsó és Oláh Ibolya párbajoznak.
Ők még nem tudják, de két gepárdot kell simogatniuk. Hogy kinek sikerül, az majd kiderül a tévéből.
Szerda van
A Kalaháriban vagyunk, és innen nem olyan egyszerű blogolni. Gondolom, mindenki látta, hogy a beutaltak kalandorok az utolsó bejegyzésem óta már régen beköltöztek busman kunyhóikba. Persze ez se ment olyan könnyen, mert amikor meglátták, hogy kerek egy hétig hol fognak lakni, többen a döbbenettől majdnem kilettek idegileg, majd ahogy az már megszokott páran hosszas jajgatásba törtek ki, hogy ők itt nem bírnak majd aludni.
Bírnak…
a busmanoktól pár méterre. Ma reggel már csak azért panaszkodtak a kalandoraink, hogy úgy horkol az öreg busman, hogy nem bírnak tőle aludni.
A stáb viszont az éjjel a szélvihar miatt nem aludt. Legalább zajlik az élet, amiből persze én kimaradtam, mivel úgy aludtam, mint a bunda, és reggel méltatlankodtam, hogy hol a fürdőszobám.
Liptai Claudia viszont most meséli, hogy az ő ágyukat pár méterrel még meg is tolta a vihar.
A busmanok egyébként jól vannak, puszilnak mindenkit, csak némely kalandor panaszkodik rájuk, hogy milyen piszkos az arcuk. Na bumm, senki nem kérte, hogy csókolózzanak velük…
Kozsó továbbra is boldog, és ezt nem győzi eleget hangsúlyozni – főleg, ha kamera van a közelben. Voksán Virág már nagyon menne haza, de nyerni szeretne, Ibolyáról meg kiderült, hogy nem is akar hazamenni, csak úgy csinál, mintha, mert fél a kudarctól, azaz attól, hogy hamar kiszavazzák, bla-bla-bla.
Én azért már mennék. Pedig ma quadoztam is egy 1500 köbcentis Suzuki quadon, amit a sztároknak hoztak ide, csak aztán mindenki elment forgatni, én meg elérkezettnek láttam az időt, hogy felüljek rá.
Aztán irány bele a Kalaháriba, és hirtelen csak azt vettem észre, hogy a hátam mögött forgatnak ezerrel (szóval, ha nem vágnak ki, benne leszek a tévében (tuti, hogy kivágnak :-( ).
A bajom, hogy eddig még nem sikerült megszoknom, hogy lefekvéshez készülődve minden este összefutok egy skorpióval, hogy 30 centis ezerlábúak másznak a fejem felett a sátorban a ponyván, és nem utolsó sorban jó lenne már csokit enni végre, meg a macskám is hiányzik – és nyugodtan tessék rám azt mondani, hogy puding!
Csokis keksz - esőben
Beköszöntött az esős évszak. Legalábbis itt az Okawangónál. Ez azt jelenti, hogy reggel elered, és mintha dézsából öntötték volna, délig zuhog. Megtanultam másfél liter vízből letusolni, de van, aki a ne fürgyé le taktikát választotta – a sztárok közül is jónéhányan.
A tábor még mindig a folyó partján van, a másik parton meg hiénák és kafferbivalyok moziznak esténként. Bennünket néznek. Az egyik kollegám 40 ezerért vett magának zseblámpát, ami elég erős ahhoz, hogy ha sötétedés után végigpásztázza vele a túlpartot, látni lehessen a vadállatok világító szemeit. (Az én kétezerért vett lámpám arra jó, hogy este olvasni tudjak.)
A helyi fegyveres őr egyébként azt mondta, hogy a hiénák nem eszik meg az embert, csak egy darabot harapnak ki belőle – annyira rendes dolog tőlük. Komolyan.
A parthoz egyébként a sztárok tábora van közelebb, tehát ha valami támad, akkor ők lesznek az elsők, akik ezt érzékelni fogják.
Voltunk tegnap shoppingolni egy faluban, aminek a nevére már nem emlékszem. Voksán Virág nagyon csábosan nézett, és mutogatta a csokis kekszet, hátha megveszem neki – de tévedett. Keksz nélkül maradt.
Egyébként meg meló van és számolom, hányat kell aludni ahhoz, hogy otthon legyek. Szép ez az Afrika, meg minden, de elegem van a sátortáborból.
Az Okawango fele feluton
Maun Lodge
A helyszin Maun, Ngamiland, de ez most teljesen lenyegtelen, mert mindjart indulunk tovabb az Okawangohoz.
Ide 10 orat autoztunk, ami farasztobb volt, mint egy sivatagi tura. Amugy semmi nem tortent, lattunk sok tehenet meg szamarat atmenni bekes nyugalommal a leharcolt aszfalton, ezert volt, hogy csak 10-zel birtunk menni. Frei Tamasek autojabol kifogyott a gazolaj, es le kellett allniuk a semmi kozepen, de beertuk oket, igy megmenekultek. Egy benzinkutnal horror aron vettem vegre csokit.
Este aztan a stab egy csotanyos szalloda nyitott barjaban afrikai house-t hallgatott, amit egy tifuszos helyi vagany csavo neha megszakitott ugy, hogy magahoz ragadva a mikrofont sztivi vandert enekelt. Bizarr volt.
Lakatos Márk
Ma Márknak kellett távozni - a nézők így döntöttek.
Korrupció Afrikában
Éhes vagyok és esik az eső. És mivel az RTL Klub feliratú promó esőkabátot pakoltam be (ez foglalta a legkisebb helyet), így inkább a szobámban kuksolok és várom, hogy elálljon az égi áldás. A sztárok viszont szomjaznak, de ők ellentétben velem nem tétlenkedenek...
Szerintem a sztárok meg akarják kenni a fegyveres őröket, hogy alkoholt hozassanak be maguknak a táborba. Ebben még nem vagyok biztos, de a jelek mindenképpen erre utalnak. Lakatos Márk főkolompos ui. a bal kezében egy piros-sárga méhecskés kulaccsal, a jobbjában meg némi amerikai dollárral és zambia kwachával pantomimozott az őrnek Kucsera Gábor és dr. Horváth Ágnes támogató jelenlétében. Amikor ezt történt még ezerrel sütött a nap, és Voksán Virág meg Csősz Bogi éppen napoztak.
Amúgy a sztárok naponta korrumpálnának engem is. Oláh Ibolya cigit és kávét szeretne, Guszti cigit, Margó pedig arra próbál rávenni, hogy írjak sms-t Csabinak, hogy minden rendben van-e otthon. Oláh Ibolyával közöltem, hogy olyan cigit kap, hogy kiköpi a tüdejét, és olyan kávét, hogy felpörög, mint a búgócsiga, ha ad egy normális interjút, és mást is mond, mint "a fa**om kivan". Egyelőre nem kötöttünk üzletet, de az idő nekem dolgozik, muhaha. Gusztival meg Margóval nehezebb dolgom van, mert ők a legjobb cimboráim, és nagyon nehéz azt mondani nekik, hogy "nem lehet".
Kiváncsi vagyok az sms szavazásra. Ma ui. vkinek tipli. Remélem a mostani bejegyzésben említetteket bent maradnak!
Az utolsó nap Mowanán
Szombaton nincs adás, ezért mi akkor költözünk el Maunba, az Okawango-deltához. Ez innen kb 600 km, és nem mindig van aszfalt az úton.
Be kell vallanom, hogy Lakatos Márkhoz hasonlóan én még életemben nem túráztam. Tudom, hogy ez ciki, de ez van. Ezt csak azért mondom el, mert holnap, azaz szombaton elindulunk a következő helyszínre, az Okawango-deltához. Az Okawangóról annyit kell tudni, hogy egy folyó, ami Angolában ered, aztán ahelyett, hogy valamelyik tengerben/óceánban végezné, megáll a Kalahári előtt, és egy óriási mocsarat alkotva szétterjed.
Állítólag ilyen a világon nem sok van, és mi odamegyünk.
Jajdejó.
(Most Chobéban vagyunk, annak is a legészakibb csücskében. Maun Ngamiland fővárosa, azt hiszem látszik is a térképen, innen dél-nyugatra, jó messze.)
Az állatvilág ott a legveszélyesebb. A stábból páran voltak már itt felmérni a terepet. Mesélték, hogy este 6-kor sátor behúz, és nincs kint mászkálás napfelkeltéig, mert az életveszélyes. A sátorba ugyanis csak a skorpió jön be, az oroszlán és a hiéna inkább kint marad. Ezért van minden sátornak egy saját wc-je is.
Az egyik operatőr mesélte - miközben egy jól megtermett csótányt próbáltam eltéríteni vacsora közben a kajámtól -, hogy amikor terepet mértek fel, egyik este körbevilágított a lámpával, a bokrok mögött világító szempárok olyanok voltak, mint a rajzfilmeken.
ez itt a szálloda macskája, távoli rokona azoknak, akikkel majd találkozni fogunk
Szóval félek, és mivel aludni nem tudok, lementem a sztárokhoz a táborba, ahol parti volt. A csapat tagjai ott vigadoztak a konyhaasztal körül, ették a háromnapos főtt krumplit meg itták hozzá a langyos vizet - bezzeg, ha tudnák, amit én, nem lett volna akkora nagy dínom-dánom. Voksán Virág például büszkén mutogatta a lábát, hogy nézzem meg, övé a legkoszosabb. Mit mondjak, bizarr látvány volt a szénfekete kosz, a francia manikűrös körömre ragasztott strassz egyben.
Csütörtök
Már nem tudom, hanyadik napja vagyunk itt Afrikában. Kezdem megszokni, hogy vacsora közben fejlámpával világítom a tányéromat, nehogy lenyeljek egy csótányt.
Zabálnak a szúnyogok, szerintem kapom a maláriát ezerrel ajiba, és az sem vígasztal, hogy a sztárokat még jobban csípik, mert ők közvetlenül a folyó mellett vannak. Ha már egészségnél tartunk, megjegyzem, hogy a vezetékes víz fogyasztása nem bizonyult jó ötletnek… Hajnal négykor hirtelen mint a mindent elpusztító atombomba jött az érzés, hogy vegyem fel a nyúlcipőt és irányozzam meg a mosdót.
Na mindegy, ez is egy élmény volt.
A sztároknak amúgy semmi bajuk, pedig ők a Zambézi vizében fürdenek, amiben a vízilovak meg a krokodilok is. Amikor tisztes távolságból szemléltem őket, éppen Kozsót küldték el, hogy vizet merjen a krokodiloktól hemzsegő folyóból. Talán nem nagyon kedvelik a Szomorú Szamurájt?
A szúnyogok amúgy hangtalanul támadnak, csakúgy mint a hangyák, akik közül az egyik tegnap megcsípte a nyelvem. Tévedés ne essék, nem változtam át hangyászsünbe, és nem lógattam ki a nyelvem egy termeszvár felett, csak egy sütit szerettem volna megenni, amit a hatalmas fekete nénik sütöttek a stábnak. Ránk ugyanis főznek, és nem kell azt a rengeteg szörnyűséget ennünk, amit a sztárok maguknak összefőznek. Tegnap a TV2-s kollégámmal pont azon viccelődtünk, hogy a fekete szakácsnénik pont úgy néznek ki, mint a Tom és Jerryben a néger szakácsnő, aki mindig elverte a macskát. 
Voltunk egyébként víziszafarin is. Motorcsónakoztunk a Zambézin a namíb partok mellett 38 fokban, és nézegettük a tájat meg az állatokat. Láttunk elefántcsordát 5 méterről,
kiselefántot anyukájával,
krokodilt 30 cm-ről, 200ezer vízilovat meg kafferbivalyt, utóbbiak közül egy elhullottat is.
Ezt a sztárok is sokáig nézték, mert mindenki azt hitte, hogy a körülötte cirkáló krokodil elkezdi enni (nem vártuk meg).
Oláh Ibolya, Bódi Guszti és Margó a víziszafarin
Kate Winslett és Leo diCaprio Claudia és Áron
A víziszafari után érezhetően jobb lett a hangulat a táborban, mert 10 percig senki nem pampogott, hogy hiányzik neki a mozgólépcső meg a pesti szmog, meg ő már nem bírja tovább.
A sztárokról annyit, hogy Bódi Margót imádom. Ő itt mindenkinek az anyja, azzal a különbséggel, hogy nem szid le senkit, és nem ad pofonokat.
Lakatos Márk nagyon jó fej, mindenki szereti, és bort lopott a többieknek.
Fekete Lacinak olyan beszólásai vannak, hogy szétröhögöm magam mindig, ha a közelükben vagyok. Horváth Ági kicsit be van feszülve, de majd ellazul az első Horváth-The Predators (a ragadozók) meccs után. Csősz Bogi meg egyszerűen tök jó fej, a Szamurájt is bent kéne tartani, ha valaki szereti azért, ha valaki nem szereti, akkor meg azért. Fialát meg azért tartanám bent, mert megérdemelné...
Ne értsen senki félre, nem akartam senkit befolyásolni abban, hogy kire szavazzon, amikor arról dönt, hogy ki maradjon bent a játékban. Némi útmutatás azért nem árt...
Remélem ma mindenki nézi a tévét.
Az első nyilvános, nem fülbesúgós veszekedésnek lehetünk szem- és fültanúi, ami ma történt meg…
Baki baki hátán
A blikk.hu lehozott egy baromságot. Azt írják, hogy megérkezés után két csapatra osztották a távolságot, az egyik Zambiába, a másik Botswanába ment. Na most, én ott voltam, és higgye el mindenki, hogy mind a sztárok először Zambiába mentek, ahol kb 48 órát elvoltak ezzel-azzal. Meg lehet nézni majd a tévében.
Horváth Ági, exminiszter is ugrott a hídról, de ő már otthon eltervezte, hogy leugrik – ergo, ellentétben velem, boldogan vállalkozott a feladatra. Az utolsó bekezdés, ami arról szól, hogy igyekezett megvásárolni saját biztonságát pedig egyszerűen egy rosszindulatú baromság, amit az újságíró a szerkesztőségben talált ki. Horváth Ági egyébként meglepően jó fej
Ja, meg nézegettem, hogy mi jelent meg eddig a műsorról, és félinfókból keményen összekevernek dolgokat. Mert ugye nem mindegy, hogy vidd ki a bilit vagy idd ki a bilit…
Zavargások Zambiában voltak (lehet, hogy vannak is, de azt már szerencsére nem fogjuk megtapasztalni). A Zambiával szomszédos Zimbabwéban olyan a belpolitikai helyzet, hogy oda csak egy méterre tettük be a lábunkat a Zambézi feletti hídon – lásd korábbi bejegyzésem. Ennyit a nagyon okos újságíró kollegákról.
Tessék tehát a sok hülyeség helyett ezt a blogot olvasni, ha valaki tájékozódni akar.
Szóval ma kezdődik a műsor. A sztárok már lent senyvednek a táborukban, én meg a stábbal egy tök jó szállodában gondolunk rájuk irdatlan nagy részvéttel. Muhaha. Baldachinos ágyban alszom (a baldachin szúnyoghálóból van), csak a légkondi távirányítóját nem találom, ami nagyon megnehezíti itt az életet. Reggel 8-kor már 40 fok van, és teljesen igazuk van a vízilovaknak, akik az egész napot a Zambéziben töltik.
Különben Zombiából a Zambézin hajózva értünk ide– a Chobe nemzeti parkba -, és párszor kitört rajtam a pánik, amikor megfeneklettünk a folyó közepén valami zátonyon. A Zambéziben ugyanis tényleg hemzsegnek a krokodilusok, és lelki szemeim előtt már ment a film, hogyan fogják leharapni a lábamat, és vérzek el itt Afrika közepén. De a fekete leves mégsem ez volt, hanem a 10 kilométeres gyalogtúra a celebekkel. Nálam volt egy ásványvizes palack, náluk meg minden, ami a 3 hetes táborozáshoz kell. Nem pusztán a hátizsákjaikat cipelték, hanem a kajájukat is. Mégis bennem fogalmazódott meg egy óra után, hogy köszönöm szépen, nagyon szép a természet, szevasztok vizilovak meg minden, de nekem hiányzik a mozgólépcső.
Persze a városi puhány sztárokat sem kellett félteni, ők is elkezdtek pampogni egy idő után, csak aztán már nem bírtak menni és beszélni egyszerre, így lőn hatalmas csend a botswanai tájon. Na de ez – mint később bebizonyosodott – vihar előtti csend volt csak…
A műsorra ezerrel készül a stáb. Szerintem senki nem aludt 3 óránál többet az elmúlt napokban. Az elmúlt pár nap történései már megvágva várják az estét. Liptai Claudiának begyulladt a szeme, de jól van. Én is, és már merek csapvizet inni, de lehet, hogy ennek hamarosan meglesz a böjtje.
Most lenézek a táborba a sztárok közé, megnézem élnek-e még…
tájjellegű viseletben Zambiából a szálloda ajtajában
Homokvihar fogadta a sztárokat Botswanában
Bódi Margóék tegnap érkeztek meg az afrikai országba, ahol a mai nappal veszi igazán kezdetét a négy héten keresztül zajló kalandtúra. A légkondícionált szállodai szobát, a medencét és a bőséges reggelit most egy időre elfelejthetik.
A sztárok már most rettegnek attól, hogy mi vár majd rájuk. Az országba történő belépés után pár perccel ugyanis a 42 fokos hőségben rövid, ám iszonyatos erejű homokvihar kerekedett, ami Margóék szerint nem túl jó jel, és rengeteg megpróbáltatást vetít előre.
2. nap
A mai nap Livingstone piacán kezdődött. Eddig azt hittem, hogy a bungee jumping után már nem jöhet rosszabb, de rájöttem: tévedtem. A piacon hihetetlen mennyiségű szemét – meg az ezzel járó bűz. Árulnak itt a tévétől az emberi vizelettel szárított halakon át jégkrémig bezárólag mindent. Itt kezdődtek a megpróbáltatásaik szerencsétlen kalandorjainknak – majd tessék nézni a tévében.
A csapat másik fele raftingolt, és Fekete Laci – aki a repülőn végig azért pampogott, mert a nagy teste nem fért bele az ülésbe – ráesett az egyik 170 centis operatőrre a vízben. <
Első nap
Zambézi, Zambézi, Zambézi édes Afrika… lalala
Reggel irány a Zambézi. A folyó tele kb. 2 kilométerre folyik a szállodánktól (bocsánat: lodge-unktól). Ébredés kómában hajnalban, és egyáltalán nem lep meg, hogy a terasz előtt három zebra legel. Tusolás után már vagyok annyira friss, hogy nagyra tátsam a szám az étterem felé andalgó zsiráfon, de gyorsan bezárom a terasz ajtaját, mert egy pávián mama a gyerekével közelít. Kiderült, hogy jól tettem, mert az egyik hangmérnök szobájába bementek csokit lopni. Azóta zárjuk a teraszajtót, nehogy megegyék a páviánok a malária gyógyszerünket, amit naponta kell szedni egészen addig, amíg itt vagyunk – plusz még pár nap.
ezek itt fent képek a szállodáról. ne tessék utálni nagyon
Itt van a Viktória vízesés. YESSSS! A gáz, hogy a száraz évszak legvégén vagyunk, ezért a Zambézi csak olyan széles, mint mondjuk a Rába, a vízesés most éppen szünetel. Raftingolni ideális, viszont mi bungee jumpingolni szeretnénk. Mondjuk én nem biztos, de a sztárok közül páran ugrani fognak.
ez itt a Viktória, ami most nem vízesés
Közvetlenül Zambia és Zimbabwe határán vagyunk, a híd közepe a határ. A zambiai oldalon lehet ugrani. Amíg a stáb dolgozik, én néha átszaladok Zimbabwébe, és Horváth Ágnes ex-egészségügyi minisztert is erre ösztökélem. (Hátha kedvet kap ahhoz, hogy belépjen a zimbabwei kormányba. Ott ugyanis még a nálunkénál is rosszabb az eü. helyzet, van még mit tehát javítani rajta. muhaha)
Horváth Ágnes jobb lába Zambiában, bal lába Zimbabwéban
A lényeg viszont nem a táj, hanem a bungee jumping. YESSS!
Bátor sztárjainknak ugrani kéne, mert minden ugrásért pénzt kapnak, ami ahhoz kell, hogy az elkövetkező hetekben mondjuk kaját vegyenek maguknak.
Vita, tanakodás, stb, majd ugrás. Vajon ki ugrott, és ki nem ugrott?
Voksán Virágot közben betámadja pár feka csávó, akiknek hihetetlen szaguk van. Ott ölelkeznek ezerrel, Virág meg pózol, ahogy fotózom. Na köszi, ha ezek hozzám érnének, sugárban jönne ki a reggeli – gondolom magamban, de aztán rájövök, hogy a Virág szért bírja, mert ő profi modell, én meg még amatőr sem vagyok.
Voksán Virág napozik. A kis fekete gyerek rástartol
... majd megérkeznek a haverok
plusz még egy
Persze ekkor még nagy volt a pofám, és mondtam is azoknak, akik nem ugrottak, hogy, hú de pudingok vagytok, meg mekkora élményt hagynak ki, és az ars poeticámmal traktáltam őket, hogy minek a sok pénz meg a sztárság ahhoz az élményhez képest, amit a gravitáció adhat, vagyis, hogy 111 métert zuhanhatnak szabadesésben a világ egyik legszebb helyén.
De aztán délután, amikor felrakták rám is a hevedert, és oda kellett szökdellnem az ugróhely szélére (kilövőállás), már teljesen másképp láttam a helyzetet.
Merthogy visszamentünk egy kollégámmal ugrani.
Az egész úgy kezdődik, hogy az ember felmegy egy házikóba egy lépcsőn, nem messze a kilövőállástól, ott befizeti a 90 dollárt meg aláír egy papírt, hogy nem a Zambezi Salala Bungee Jumping Kft. a felelős, ha meghal, és nem bánja, ha az agya egy sziklán szétloccsan a Zambéziben az ott tanyázó krokodilok nagy örömére. Aztán mázsa (76 kg voltam, csak összehasonlításképp: Kovács Áron 93), majd piros filctollal ráírják az ember karjára, hogy hány kg, plusz a sorszámát. Kérdeztem, hogy minek firkálnak össze, mert a számlán is rajta van mindez, és a néger néni mosolyogva közölte, hogy azért, mert ha netán meghalnék, és a folyóparton összeszednek, de már megrágott egy két krokodil, azonosítani tudjanak.
- Ó de jó, hogy ilyen előrelátóak vagyunk – gondoltam.
Ha XY sztár megcsinálta, akkor én is megcsinálom – ha megesz a krokodil a végén, akkor is - ezt mantráztam, de mire a házikóból a híd közepére értem, már remegett kezem-lábam. Szépen, udvariasan magam elé engedtem pár embert, átszaladtam még egyszer-kétszer Zimbabwéba – immár Horváth Ági nélkül, majd beöltöztettek a hevederbe, elszökelltem a kilövőállásig, ahol szétszakadt a nagyon drága farmerem a fenekem alatt, majd megpillantottam a tátongó mélységet (111 méter).
A mélyben zubogott Zambézit, előttem egy sziklafal, kb. mint a Grand Canyon, amit a lemenő nap szépen bearanyozott, és akkor arra gondoltam, hogy ugorjon, akinek két anyja van, és mind a kettő édes, de én biztos nem.
A gondolatot rögtön tett követte, mert remegő hangon közöltem a két fekával - akik egyébként az én biztonságomért voltak jelen -, hogy köszönöm szépen, de én meggondoltam magam, és inkább visszamennék. Nem érdekel a 90 dollár, meg semmi sem, de én innen tipli.
Erre a két feka felröhög, azt mondják, hogy álljak még jobban ki a kilövőállás szélére, én meg agyatlanul követem az instrukciókat. Már csak a sarkam támaszt meg, és ekkor elkezdenek üvöltve számolni angolul öttől visszafelé. FIVE – FOUR – a többit nem hallom. A kollegám ordít, hogy „megcsinálod”, én véres szemmel nézek előre a sziklafalra, és azt már nem is éreztem, hogy a két feka a ONE elhangzása után meglök. Csak zuhantam… a Zambézibe bele. Egyre gyorsabban köszönhetően a tömegemnek meg a gravitációnak.
Hát nem is tudom.
Ha visszagondolok, kiver a veríték. A zuhanás maga király érzés, de ezt az elején elnyomja a totális, még soha nem érzékelt halálfélelem. Amúgy közben iszonyatos a csend, még azt sem hallja az ember, hogy üvölt, mint a sakál. Majd észrevétlenül minden megszűnik. Nincs para, nincs semmi, totál nirvana, és úgy a 90. méternél már kezdem megszeretni a dolgot. Csak aztán a gumikötél visszaránt, amitől az ember majd kiköpi a tüdejét meg egyéb fontos szerve is némi károsodást szenved, és ez így megy hosszú perceken keresztül – sokáig, mivel ez nem olyan szigetes 10 méteres ugrás nyócezerér, hanem annak a tízszerese...
Nem tudom, hogy a sziklát nézzem, vagy a folyót, ami néha bedől – de lehet, hogy én dőlök be. Várom, hogy felhúzzanak, és úgy tekintek a felhúzó feka csávóra, mint a messiásra, aki ha nem is a népemet, de engem biztos megment. Fejjel lefelé lógok a híd és a Zambézi, Zambia és Zimbabwe között, amikor megérkezik. Közben megkérdezi, hogy hogy vagyok. Na most erre mit lépjek – gondoltam. Meséljem el vinnyogva, hogy szarul, és szeretnék a lehető legrövidebb időn belül szilárd talajt érezni a lábam alatt, meg hogy nem volt rendes dolog a két fekától, hogy kilöktek a halálba, de azért valahol mégis hálás vagyok nekik, és búcsúzóul közlöm, hogy This was the best thing I’ve ever done (a legjobb dolog, amit eddig tettem).
Na szóval, a lényeg: leizzadtam, mint rosszlány a templomban, aztán ünnepeltem magam, hazajöttünk, és most megyek vacsorázni.
Majd jövök. Ha ezt túléltük, minden sikerülni fog!
A medence mellett megint egy zebra legel.
a szállodakertben: vigyázz a krokodil harap!
Indulás
22 órás repülőút, kétszer szállunk át, először Frankfurtban majd Johannesburgban. Afrikába érve már eléggé le van mindenki amortizálva, pedig a sztárjaink (más szóval: kalandorok) még nem is sejtik, hogy 5 óra múlva mi vár rájuk.
Johannesburgból irány Livingstone, ami a Zambiai-Zimbabwei határ mellett fekszik, és Botswanatól sincs túl messze (térkép a múlt pénteken megjelent Bestben.)
Zambiában éppen új elnököt választ a nép. Ez annyiban érint bennünket, hogy a választások itt viszont kicsit másképp zajlanak, mint nálunk odahaza. Zambiában frankón csalnak, aztán akinek ez nem tetszik, az szépen kimegy zavarogni a főtérre (OK, ilyen otthon is van), és nem lepődik meg azon, ha eltalálja egy két golyó (ilyen nálunk hála istennek nincs).
Ez az epilógus.
A mi sztárjaink meg mindeközben egy nyitott terepjáróban, bekötött szemmel száguldoznak végig Livingstone-on… (a többit a tévében, a Storyban és a Bestben)
Este végre bejelentkezünk a szállodába. Mindenki hulla. Én is – lévén hogy két napja nem aludtam, és már félrebeszélek.
BLOG LEÍRÁSA
A storyonline tudósítója is a fejére esik Afrikában. Múlt héten 11 magyar híresség elindult Afrikába, hogy minden idők legnagyobb szabású valóságshow-jában megtapasztalják, milyen is az élet Afrikában. A szereplőknek nemcsak az itthon megszokott komfortot kell nélkülözniük, hanem a kedvenc ételeiket, a biztonságot és természetesen a szeretteiket is. Mindeközben a nézőkkel együtt megismerhetik a világ egyik legszebb vidékét, a Zambézi völgyét, és Botswanát. Ki menne el Afrikába Kozsóval? Esetleg Horváth Ágnessel? Hát én! Persze csak azért, hogy a storyonline olvasóit mindenről tájékoztassam, ami a tévéből valami oknál fogva kimarad…
MAGAMRÓL
ARCHÍVUM
ÜZENŐFAL
2008-11-27 17:21:18 józsi Kozsó az ész és ajóindulat. Ezt még a busmanok is észrevették.
2008-11-27 16:14:04 bibuka Nagyon imádom a műsort, és persze IMÁDOM KUCSERA GÁBORT IS!!!!!!!!Ha így folytatja, Ő LESZ AFRIKA KIRÁLYA!!!!!!!!!!!
2008-11-27 14:42:44 Pintér Tímea Remélem,hogy Gábor nyeri meg a "harcot",nagyon szurkolok neki :)Nem egy következő őrült rajongó vagyok,hanem egy nő,aki szívesen megismerné Kucsera Gábort,mert a nyilatkozatai,a különböző interjúkban adott válaszai,és nem mellékesen a testi adottságai is szimpatikusak számomra :) Nagyon szorítok érted,sok puszi Neked!
2008-11-26 21:20:23 muhaha Ja, én konkrétan emlékszem a veszekedésbe torkolló meddő vitákra, amiket generáltál. :)
2008-11-23 15:38:45 La Bouche Puding! :)
2008-11-23 09:41:38 bianka Nagyon jó ez a blog,így tovább!Hajrá Kucsera Gábor
2008-11-18 18:33:02 Kitti Nagyon jó a blog, remélem lesz folytatása!!
2008-11-15 16:24:41 Bea Nagyon jó a blog és a műsor is. Hajrá Kucsera Gabi!
2008-11-15 16:24:25 Bea Nagyon jó a blog és a műsor is. Hajrá Kucsera Gabi!
2008-11-14 14:51:18 Kata Gratula a készítőknek, az operatőrök munkája KIVÁLÓ!!!!!
2008-11-12 16:43:29
kólaivó szőrny macska
A blog nagyon "egeres":)!!!!
Minden egyes nap rakattintok:)!!!
Csak igy tovább.
2008-11-12 16:19:34 jutka A blog nagyon tetszik, de hiányolom a folytatást!
2008-11-12 10:30:22 zsuzsi sziasztok nekem a gábor a nagy kedvencem örá fogok szavazni remélem ő nyer majd.
2008-11-12 08:36:19 Scoo Tetszik a blog. Minél többet írjál, mivel nagyon jók ezek a hangulat jelentések. Ráadásul egy kis "így készül a műsor" jellege is van.
2008-11-11 21:04:19 evetke Friss anyagot szeretnénk olvasni! Eseményt! Jók ugyanis az eddigiek.
2008-11-11 12:09:54
Madam Pompadur
Üdv!
Kicsoda Oláh Ibolya? és hogy meri venni a bátorságot, hogy ledorongolja alpári stílusban Fiala Jánost?
nagy az arca, de mire is?
HAJRÁ FIALA és KUCSERA!
p.s: Bódyék könyörgöm menjenek már végre haza, sok a sipákolás:(
2008-11-11 10:24:44 Pancsa Ez a blog nagyon szuper, szétröhögöm magam rajta. Az Oláh Ibolyás fa...m kivan nagyon jó :D
2008-11-09 13:16:03 Rita Nagyon tetszik ez a blog.Nekem Kucsera a kedvencem nem egyszer szavaztam is rá.Én szivesen elmennék Afrikába márcsak azért is, hogy találkozzak Kucserával,lássam olyan közelröl az ott élő állatokat.:D
2008-11-09 00:46:42 shivamantra szép kis blog, gratulálok.
2008-11-08 23:41:13 willy Nagyon tetszik a műsor, de nem szavazok,mert nem lenne jó ha engem sorsolnának ki.Elég kemények a feladatok, de a sztárok becsülettel helyt állnak.